2013. december 4., szerda

•2. rész


*Melánia szemszöge*

Szem forgatva hagytam el a rumlis szobát, melyet a hat fiú teljesen birtokba vett.
-Ha már mész ki a konyhába, akkor hoznál valami nasit, légyszi?! -kiabált utánam uncsim. Morogtam valamit vissza, de olyan artikulátlan módon, hogy még magam sem értettem.
Kislattyogtam a konyhába és feltúrva az egész hűtőt, találtam valami ehetőt. Mondjuk igaz, hogy három hete lejárt, de kinézetre nincs semmi baja. És különben is?! A fiúk fogják megenni.
Mire visszaértem a szobába, hatalmas felfordulás fogadott. Mondjuk nem mintha eddig nem lett volna az! Szóval Peti Márk és Alex elől rohangált, valamivel a kezében. Nem tudom mi lehetett az, de a maradék fiú, akik a földön fetrengtek a röhögéstől, nagyon jól szórakoztak. Megunva a látványt, hogy körbe-körbe rohangálnak - amibe, amúgy beleszédültem - beálltam Peti elé, és egyetlen egy gyors mozdulattal kikaptam a kezéből a nevetség tárgyát.  Elkerekedett szemekkel néztem a vörös, csipkés tárgyat. Vettem egy mély levegőt és felnéztem a röhögő fiúkra.
-Ha bármelyikőtök is mert turkálni a holmijaim közt, az halál fia! -fenyegettem őket.
-Nyugi! Ez Peti ruhadarabja. -bökött a melltartóra, a kezemben.
-Kíváncsi lennék, milyen benne! -röhögött fel jóízűen Ádi.
-Haha! Nagyon vicces. -utánozta Ádám nevetését Peti, majd kikapta a kezemből a beszélgetés tárgyát.
-Amúgy honnan szerezted? -kíváncsiskodtam. Ezen a fiúk megint szakadni kezdtek a röhögéstől.
-Nem az enyém. A húgomé. Csak szerintem anya, rossz bőröndbe rakta be. -magyarázta meg.
-Hát biztos dögös lehet ebben a húgod. -ábrándozott Ian.
-Le lehet szállni róla! -védte meg húga becsületét Peti.
-Na jó! Én majd elviszem a húgodnak. -vettem vissza a fehérneműt, majd otthagytam az idétlen fiúkat, gyerekes gondolataikkal.
Átmanővereztem a kerti ösvényen, majd bezárva magam után a kaput, átsiettem a szomszéd ház bejáratához. Ujjamat rátapasztva a kis piros gombra, csöngetni kezdtem. Először senki sem jött ki, így újra és újra megnyomtam a csengőt, míg végül egy velem egykorú lány kinyitotta a bejárati ajtót.
-Szia. Segíthetek valamiben? -mosolygott rám.
-Igen. Fekete Peti húgát keresem. Ha jól tudom most itt van. -válaszoltam meg zavarásom okát.
-Itt van. Gyere csak be. -tárta ki előttem az ajtót. Nesztelenül léptem be az ajtón mellette, majd rögtön körbenéztem. Szép, családi ház volt. Minden olyan barátságos volt. Amint beléptem egy meg,agyarázhatatlan érzés kerített hatalmába. Olyan otthonosan éreztem magam.
-Frida!!! Téged keresnek! -kiabált föl a lány. -Amúgy Dotti vagyok. Bocsi, hogy csak most mutatkozom be, egy kicsit szétszórt vagyok mostanában. -mentegetőzött.
-Semmi baj. Én meg Melánia, de hívj nyugodtan Melinek.
-Itt laksz a közelben?
-A szomszédban. Vagyis csak ilyenkor, mert az unokatestvérem lakik itt.
-Ja jó! Már azt hittem, hogy Márk a barátod. -nevetett fel Dotti.
-Az kéne még! Rokonnak tökéletes, de barátnak?! Szerintem csapnivaló lenne. Ez is magyarázza, hogy eddig még nem találta meg az igazit. Vagy legalább egy olyan lányt, aki egy napra is el tudta volna viselni. -nevettem fel én is.
-Fogadunk? -húzta fel a szemöldökét Dotti.
-Te most fogadni akarsz? Felőlem lehet, de te fogsz rosszul járni. -vontam vállat.
-Oké! Járok vele, egy vagy két hétig és ha kibírom akkor...akkor. -nem tudta befejezni, így segítettem neki.
-Akkor körberohanok a kertünkben háromszor, az egyik fiú boxerében.
-És még miben? -kérdezősködött.
-Ennyi. Semmi másban, csak egy szál boxerben. -vigyorodtam el.
-Ha te akarod, nekem mindegy. És ha veszítek?
-Akkor fizetsz nekem egy pizzát a kedvenc pizzázómban.
-Megegyeztünk! -fogott velem kezet.
Mosolyogva fogadtam, hogy milyen kedves egy csaj. Belegondoltam, hogy minden nyáron itt vagyok és még csak egyszer sem beszéltem vele. Ha teljesen igazak akarunk lenni, akkor kijelenthetem, hogy még azt sem tudtam, hogy itt lakik. Ekkor lábdobogást hallottunk meg. Nem egy, hanem két pár láb rohant le a lépcsőn, egészen hozzánk.
-Hali! Frida vagyok. -intett egy mosoly kíséretében Peti húga.
-Na jó hogy lejöttél már! Mi tartott ennyi ideig? -méltatlankodott Dotti.
-Am semmi! -füllentett Frida. -Szóval mi járatban itt? -fordult vissza felém kíváncsiskodva.
-Ja igen! Ez a bátyádnál volt. -vettem elő a  táskámból a fehérneműt. Fridának kikerekedett a szeme a vörös melltartó láttán. Gyorsan kikapta a kezemből és a háta mögött kezdte el dugdosni.
-Te mit kerestél a bátyánál? Te és Peti...? -támadt le a harmadik csaj.
-Nem! Neeem. Én nem járok a Petivel. -hárítottam azonnal. -Csak az unokatestvérem, Márk legjobb haverja. Most is nálunk lesz egész nyáron.
-Ja tényleg! Mondta is, hogy csak a szomszédban lesz és szemmel fog tartani. -esett le Fridának a szitu.
-Ja, jó. Amúgy Loretta vagyok, de a barátaimnak csak Lora. -nyugodott meg a harmadik csaj.
-Na akkor én nem is zavarnék tovább. -indultam el a bejárat felé. -Amúgy, ha van kedvetek, gyertek át nyugodtan. Minél többen vagyunk, annál jobb a  buli. -fordultam vissza feléjük.
-Köszi, lehet, hogy majd még átnézünk. -mosolyodott el Frida.
-Nincs mit! De most mrá tényleg megyek, mert Már aggódni fog. -kuncogtam fel, majd kimentem az ajtón.
Átsiettem a járdán a kapunkig, majd átsétálva a kis ösvényen, bementem a házba. Amilyen felfordulás volt mikor eljöttem, ugyan az is fogadott. Meg merem kockáztatni, hogy még nagyobb lett. Mindenhol fiú ruhadarabok hevertek, a zene üvöltött, a hat féle dezodor keveredett a levegőben. Fuldokolva botladoztam végig a bokáig érő ruhakupacokban. Még szerencse, hogy anyáék csak este jönnek haza. Addig meg még van elég idejük a fiúknak, hogy kitakarítsanak. De ha nem, engem az sem érdekel. Végül is az ő bajuk lesz, ha így hagyják a házat.
Ezekkel a gondolatokkal értem be a szobámba. Elterülve az ágyamon, bekapcsoltam a laptop-omat és bejelentkeztem facebook-ra. Rögtön egy értesítés fogadott, hogy valaki ismerősnek jelölt. Legnagyobb örömömre Frida volt az. Szerencsére online volt, így rá is írtam.

Én: Szijja!:) Látom megtaláltál. :D
Fridaa: Hello! Nem volt nehéz....uncsid bátyám ismerőse volt. Aztán meg egy volt a vezetéknevetek a Márkkal, így gondoltam csak te lehetsz az..:D
Én: Jól tetted! Am akk lenne kedvetek átjönni ma? úgyis halálra unom magam itthon.:/ a fiúk az őrültet játsszák...de most hogy megemlítettem őket, azt sem tudom, hogy hol vannak. :D
Fridaa: Na, az úgy szuper, addig sem zavarnak...bár én annyi helyes pasi láttán biztos a társaságukat keresném!:D :P
Én: hát egy idő után már elég unalmas őket nézni...hidd el! te is megunnád őket, egy idő után.
Fridaa: lehetséges.
Én: várj egy picit!!
Fridaa: oké. :)

Ekkor hangos dörömbölés és üvöltés zavarta meg nyugalmamat. Az ajtó kicsapódott és két elmebeteg rohant be. Marci és Peti rontottak rám.
-Ti meg mi a jó büdös francot csináltok? -kiáltottam fel haragosan.
-Húgi nyugszik! A két barom pedig kijön! -kukucskált be egy fej a szobába.
-Te is lenyugodhatnál. Ne hidd azt, hogy te vagy itt a főnök. Még magad után sem tudsz elmosogatni Márk. -szóltam vissza főnökösködő bátyámnak. Egy grimasszal lereagálta kioktatásomat, majd eltűnt a folyosón. A két idióta végignézve veszekedésünket, a szoba közepén álltak. Idegesen fordultam feléjük. Látva arckifejezésemet, jobbnak látták, ha inkább kimennek. Nagyot sóhajtottam, majd újra belevetettem magam az internet világába. De ekkor újabb csörömpölés és ordibálás zavarta meg nyugalmamat.
-Ilyen nincs! -kiáltottam fel, majd felszedve a laptop-ot, kimentem a szobámból. Lesiettem a lépcsőn és bementem a fürdőszobába. Magamra zártam az ajtót, majd kényelmesen elhelyezkedtem a kádban. A kényelmes fekvést még egy párna segítségével oldottam meg.

Én: itt is vagyok! bocsi,h megvárattalak csak az idióta bátyámék molesztáltak...
Fridaa: semmi baj.:) hogy mit csináltak??!:O
Én: :D semmi olyat, am csak nagyjából rámtörték az ajtót és körbe körbe rohangáltak, bátyám meg bejött és ott pattogott nekem...kész röhej ez a ház!!
Fridaa: sajnállak! am ha vanm kedved és megengedik akk gyere át te hozzánk...:) addig sem MOLESZTÁLNAK a fiúk..:D:D
Én: köszi, aranyos vagy. majd még meggondolom. és remélem,h többet nem fogják csinálni...:D:P
Fridaa: am hányan is vannak most nálatok?
Én: hát uncsimmal együtt hat fiú meg én...miért??
Fridaa: semmi, semmi...csak úgy kérdeztem
Én: ilyeneket nem szokás csak úgy kérdezni...:P na miért kérdezted? ki jön be neked?:)
Fridaa: na jó! hát ma mikor medencéztetek akkor mi kinéztünk az ablakon és pont összetalálkozott a tekintetünk....és olyan helyes!!:$
Én: de ki az???
Fridaa: nem tom,h hívják...:( magas, barna hajú, szép kék szemei vannak....
Én: hát az csak Ádi vagy Ian lehetett...vagy esetleg Márk
Fridaa: Márkot felismerném és különben is zöld szeme van..:D nem tudod milyen színű a saját rokonod szeme? :D:D
Én: hát nem azt szoktam figyelni...nem is nagyon érdekel,h milyen színű a szeme, a lényeg,h van neki kettő...ennél több infó engem nem érdekel!!
Fridaa: te nem vagy normális!!:D olyan lökött vagy mint Márk...
Én: :P
Fridaa: am mi volt ez a fogadás?? Dotti magyarázott valamit, de nem teljesen értettem..
Én: ja, az csak annyi,h nem hiszi el,h Márk rossz barátnak...mármint pasinak, így fogadtam vele,h ha kibírja vele két hétig akk egy szál boxerben háromszor végigrohanok a kertjükben, viszont ha én nyerek, akk meghív egy pizzára a kedvent pizzériámban..:) hát nagyjából ennyi lenne
Fridaa: hát remélem,h megnyeri...már bocs! :D de kíváncsi vagyok,h be mered e vállalni a pucérkodást..:D
Én: be én! én mindent bevállalok :D
Fridaa: akkor már nagyon remélem,h elveszted a fogadást!
Én: köszii:*
Fridaa: ajj...:@
Én: mi a baj?:o
Fridaa: most mennem kell:/ majd még beszélünk;) puszi, szijja!!!
Én: puszi!

Kikapcsoltam a gépet és hátradöntve fejemet, a plafont kezdtem el bámulni.Nem tudom mennyi idő telhetett el, így de az biztos, hogy nem elég sok, ahhoz, hogy kizárjam a külvilágot magam körül. Tompa zajokat ás morajokat hallottam, de azt nem tudtam kivenni, hogy mennyire vannak messze a fiúk és hogy ki beszél éppen. Hunyorogva szuggeráltam a hófehér plafont, mely egy idő után mozogni és forogni kezdett. Kikerekedett szemmel néztem az egyszínű falat, de az csak nem akart megszűnni mozogni. Előre hajolva próbáltam meg kimászni a kádból, de sehogy sem tudtam kikecmeregni onnan. Minden próbálkozásom kudarcba fulladt. Zihálva dőltem vissza a hideg felületre. Homlokom ráncba szalad, felületén izzadságcseppek gyöngyöződtek. A világ forgott körülöttem, azt sem tudtam, hogy hova nézzek. Mindenhonnan kivehetetlen figurák ugrottak és villantak be. Több ezer színben pompáztak, körülölelve remegő testemet. Idegesen kapkodtam az előttem ugráló figurák után, de kezem a levegőt hasította. Artikulátlan hangok hagyták el a szám, kezem remegni kezdett, bőrömben és egész testemben bizsergő érzést tapasztaltam. Hangos kiáltás hagyta el torkomat. Tehetetlenül terültem ki a kádban.
Látásom és hallásom egyre rosszabb és rosszabb lett. A hangok csak tompa puffanásként jutottak el fülemig, a tárgyaknak csak a körvonalait tudtam kivenni.
Ekkor kivágódott az ajtó és valaki berohant rajta. A nevemet kántálta, de válaszolni nem volt erőm. A saját testem börtönében voltam, akárhogy is próbáltam beszédre nem voltam képes.
Egész testemben remegtem, ökölbe szorított kezeimből folyt a vér.
-Te jó ég! Meli nyugodj le! Itt vagyok, hallod Meli?! -kiáltotta egy kétségbeesett hang, majd minden elsötétült.

Mindenütt fehérség uralkodott. Bármerre néztem, nem láttam mást csak a fehér messzeséget. Elindultam az egyik irányba, de mintha meg sem mozdultam volna. Futni kezdtem, de lábam alól a talaj egyszer csak eltűnt. Nem is volt igazán talaj. Inkább tűnt valami habos gombolyagnak. Mint a felhők. Igen! A felhők fölött voltam. Mindenhonnan harangok és hárfák hangját hallottam. Körbe körbe forogtam, de a fehérségnél többet nem láttam. És ekkor egy hatalmas villám kettészelte az eget és egy újabb világot teremtett.
Tekintetem megállapodott egy fekete örvénylő lyukon. Akaratom ellenére is felé kezdtem lépdelni. Lábaim külön életet éltek, egyre közelebb vittek a sötétséget árasztó kapuhoz. A legbelső énem tudta, hogy messzire el kell kerülnöm azt a helyet, de testem nem engedelmeskedett akaratomnak. Csak húzott maga felé a lyuk, mint egy nagy mágnes.
A szélén megállva belenéztem a nagy semmiségbe. Hirtelen képek villantak fel belőle. A gyermekkorom. A saját emlékeim elevenedtek fel.
-Mit tettél Melánia? Te nem vagy ilyen? Inkább választod ezt az utat, mint az életet? -szólalt meg egy erőteljes hang valahonnan a messzeségből. Ijedten kaptam fel a fejem, de amilyen gyorsan jöttek a szavak, olyan gyorsan halkultak is el. Csalódottan hajtottam le fejem, majd egyetlen egy lépéssel a mélybe vetettem magam.
Csak zuhantam, zuhantam és zuhantam. Soha nem akart vége lenni a fekete lyuknak, de egy hang egyre erőteljesebben visszhangzott.
-Meli! Meli gyere vissza! -kiáltotta egy férfi hang. Szemeim kipattantak és zihálni kezdtem. Felültem a kádban és az aggódó tekinteteket kezdtem pásztázni. A szívem ezerrel vert, pulzusom az egekben volt. A fülemben dobogott a vér, alig hallottam valamit.
-Én nem tudom...nem tudom, hogy mi történt. -dadogtam remegve.

2013. december 1., vasárnap

•1. rész

Sziasztok!:)
Hát meg is jöttem az első résszel. Nem tudom, hogy mennyire fog tetszeni nektek, ezért is szeretném kérni, hogy komizzatok, ha már itt jártok és olvastátok az első részem.:D
Nem is akarok tovább fecsegni itt, össze-vissza, jó olvasást és szép napot nektek!!
Puszi!


Rohanva dobáltam be az utolsó ruhadarabokat a bőröndömbe. Gyorsan ráugrottam a megpúpozott táskára, és nagy nehezen becipzároztam. Lemásztam a veszélyesen megrakott táskáról, és átmanőverezve a három megtömött bőröndön, lerohantam a földszintre. A hangokat követve, bementem a konyhába. Anya, apa és Peti is bent voltak Bátyámat kikerülve, fölültem a konyhapultra.
-Mikor indulunk? -haraptam bele egy almába.
-Felőlem mehetünk. De már készen is vagy? -méregetett bátyám.
-Aham. -vontam meg a vállam, majd tovább folytattam almám rágcsálását. Anyára sandítottam, aki idegeskedve toporgott egyik lábáról a másikra, majd apára nézve összeszedte magát. Visszafordult felén és beszédre nyitotta a száját.
-Figyeljetek ide gyerekek! -kezdett bele a szónoklatba.
-Nem vagyok gyerek! vágta be a durcit Peti.
-Ha ilyenen besértődsz, akkor az vagy. -nevettem fel.
-Biztos, hogy akarsz jönni velem? Mert ha még egyszer beszólsz, akkor itt maradsz! -húzta résnyire a szemét Peti. A mosoly lefagyott az arcomról és kihúztam magam.
-Bármit is mondasz, én akkor is menni fogok! -szálltam vele vitába.
Anyáék megelégelve a veszekedésünket, csöndre intettek.
-Figyeljetek már ide egy kicsit! -mordult fel apa, erőteljes hangján. Mind a ketten csöndbe maradtunk és meghunyászkodva hallgattuk anya további monológját.
-Semmi alkohol, bulizás egész éjjel.......és neked mondom Frida! Semmi pasizás! -fejezte be a hosszú, órákig tartó beszámolót. Felháborodva néztem rá anyámra, aki győztes mosollyal az arcán méregetett.
-Na de anya! Már nem vagyok gyerek és akkor pasizok be, amikor csak akarok! -védtem meg magam.
-Anya, majd én ügyelek a kis hugicámra, hogy még véletlenül se menjen egy fiú közelébe se. -karolt át Peti, gúnyos vigyorral az arcán. Mérgesen ráztam le magamról a karját, majd leugorva a pultról felmentem a szobámba. Utoljára körbenéztem a szobámba, majd egyesével lerángattam a bőröndjeimet a lépcsőn. Peti a falnak támaszkodva nézte a bénázásomat. Megelégelve a gúnyos vigyorát, lihegve rászóltam.
-Segítenél vagy szórakozol rajtam? -tettem csípőre a kezem.
-Hát....még figyelnélek egy kicsit.
-Kösz! -sziszegtem, majd az utolsó bőröndöt is lehurcoltam a lépcsőn. -Kész vagyoook! -fújtam ki magam.
-Na végre! Már azt hittem, hogy soha nem végzel. -lökte el magát a faltól bátyám, és felkapva a kocsikulcsát kiment a házból. Hitetlenkedve néztem utána, de muszáj volt sietnem, különben itt hagyott volna. Amilyen gyorsan csak tudtam, kivonszoltam a táskáimat, majd bedobálva őket a csomagtartóba, beszálltam az anyósülésre. Becsatoltam magam és már mentünk is volna, de anya kirohant a házból és kiabálta, hogy húzzam le az ablakot. Szem forgatva teljesítettem kérését, és türelmetlenkedve néztem rá.
-Csak egy utolsó mondat! Érezzétek jól magatokat. -mosolyodott el és az ablakon keresztül megölet. Szorosan öleltem magamhoz, elérzékenyült szülőmet. Soha nem hittem volna, hogy pont így fogunk egymástól elválni. Arra számítottam, hogy ujjongva fog búcsúzkodni tőlem, hogy végre megszabadultak egy  ilyen rossz és felelőtlen lánytól. Most viszont megsirat?! Ez nekem már túl sok egy napra.
Tartózkodásomat egy kisebb lökéssel adtam tudtára, így végre elengedett az anakondákat meghazudtoló szorításból. Fújtatva ültem vissza normális helyzetbe, majd megigazítva összekócolódott hajamat, el is indultunk. A rádiót bekapcsolva és a hangerőt feltekerve maxra, indultunk el életünk - egyik, ha nem az első - külön nyaralására. Az út kivételesen veszekedés nélkül telt el.

***

Hangos ajtócsapódással adtam barátnőm és családja tudtára, hogy megjöttünk. Peti a ház előtt parkolta le a kocsit,  míg szállásadóink mosolyogva vártak ránk a kerítés tövében. Pechemre Lora már itt volt, így elvesztettem a fogadást. Hogy milyen fogadást?! Hát még a suliban fogadtunk, hogy sokkal hamarabb el tud készülni, mint én. Így fogadtam vele, hogy én érek oda előbb Dottiékhoz és nem ő. Hát sajnos elvesztettem a fogadást, így bűnhődnöm kell. Gúnyos vigyorral méregetett Lora, míg kiszálltam a kocsiból és feléjük indultam.
Dotti szüleit mosolyogva üdvözöltem, majd a csajokat két puszival és öleléssel köszöntöttem. Mikor Lorát öleltem meg, alig hallhatóan a fülembe súgta.
-Ugye tudod, hogy még el kell számolnunk a fogadással kapcsolatban.
-Én nem emlékszem semmilyen fogadásra. -füllentettem.
-Ne is merd tagadni! -nevetett fel hangosan. Míg mi kiröhögtük magunkat Peti kiszedte a cuccaimat a kocsiból és a kapuig cipelte őket. Hálásan néztem rá, majd búcsúzásképp megöleltem.
-Vigyázz magadra, törpe! -csókolt homlokon. Majd Dotti szüleire nézett és folytatta.
-Nagyon tessenek rá vigyázni. Nyolckor már legyen mindig ágyban és hat után már nem ehet semmit. -mondta halál komolyan. Homlok ráncolva néztem fel rá, de látva vigyorgó fejét én is elmosolyodtam.
-Na most már tényleg megyek. Tényleg vigyázz magadra, figyelni foglak. -nézett a szemebe.
-Megígérem. -helyeseltem, majd utoljára megöleltem. A rövid búcsúzkodás után, összeszedve a cuccait belépett a szomszédos kapun és bemenve a házba, eltűnt a szemünk elől.
Nem is értem, hogy miért búcsúzkodtunk el. Hisz csak a szomszédba ment át. Ugyanis a legjobb haverja ott lakik. Én is ismerem és kisebb korunkba elég sokat lógtunk nála. Nagyon jóba lettünk mind a hárman, de mióta megismerkedtem Dottival - aki a szomszédban lakott - azóta nem bátyám haverjához mentem én is át, hanem Dottiékhoz. Így viszont anyáéknak is kényelmesebb, mert legalább Peti tud rám felügyelni, de közben szórakozhat is a haverjaival.

-El sem hiszem, hogy egész nyáron együtt leszünk. Ez olyan jó buli lesz! -lelkesedett Lora.
-Azért ne éld bele magad annyira. Dotti szülei az első hónapban itthon lesznek, utána meg Peti is tud minket felügyelni, szóval csak okosan. -vigyorodtam el.
-Peti, mi?! -vigyorodott el barátnőm.
-Na nem mondod, hogy bejön neked? -tátotta el a száját Dotti. Én is Lorára kaptam a fejem és vártam válaszát. Pár pillanatig mérlegelte, hogy mi lesz a jobb, hogy azt mondja igen, vagy hogy lefújolja és előttem fikázza le. Végül kedvesen hárított.
-Nem az esetem. -vonta meg a vállát. Végül is örültem ennek a válasznak, mert olyan fura lett volna, ha az egyik legjobb barátnőm a bátyámmal jönne össze. Az olyan fura lenne. Még a gondolatra is elfintorodtam, mit barátnőim meg is szóltak.
Mit képzeltél már el, megint? -nevetett fel Dotti.
-Semmit. -ráztam meg a fejem, majd magamra erőltettem egy mosolyt. A továbbiakban csendben folytattuk a kipakolást és berendezkedést. Szerencsére Dottinak elég nagy volt a szobája, így simán befért plusz két ágy a meglévőn kívül. Kényelmesen elfértünk a sok cucc ellenére is. A beállt csöndet fiú röhögések szakították félbe. Csodálkozva kaptam fel a fejem és fülelni kezdtem. Számomra ismeretlen hangok voltak, leszámítva Peti és Márk hangját. Ha jól figyeltem akkor négy-öt fiú beszélgethetett. Az egyre hangosabb nevetésekre Lora és Dotti is felfigyeltek, és csöndben hallgatóztak.
-Szerintetek kik lehetnek ezek? Petit és Márkot leszámítva, a többi hangot nem ismerem. -suttogtam, mintha csak attól féltem volna, hogy meghallja valamelyikük közülük.
-Nézzük meg! -pattant fel Lora és a nyitott ablakhoz sietett. Ugyanis Dotti szobájának ablaka pont Márkék kertjére nézett. Mind a hárman óvatosan kikukucskáltunk az ablakon, hogy megtudjuk, kik a hangok gazdája. Csodálkozva láttuk, hogy néhány fiú a kertben készülnek medencézni. Félmeztelenül rohangáltak a kertben, feltöltve a medencét vízzel.
Ekkor az egyikük felnézett az ablakba és összefonódott a tekintetünk. A csodálkozástól mozdulni sem bírtam, csak figyeltük egymást rendíthetetlenül.

Hát ennyi lenne. Nem lett valami hosszú, de kezdetnek elmegy. Remélem, hogy tetszett és ezt is úgy el fogjátok ismerni, mint az előző blogomat is!:)